tizenkettedik biciklizés

Álmomban Brazíliában jártam. Zoli végig fogta a kezem, és néha a fejét is a vállamra hajtotta. Sok madarat láttam, de ezúttal nem voltak ijesztőek. Alattunk folyamatosan hullámzott a tenger, még mondanom sem kellett neki, csinálta magától is. Megnéztem a zsebünk: egy fityingünk nem maradt. Még biciklire sem tellett, lopnom kellett azt is. Egy templomban is voltunk, ahol egy néger pap azt prédikálta, hogy aki kerékpárra száll, az valójában keresztre feszül. A felülről alátekintő Szentlélek előtt világos, hogy a biciklizők azért vesznek lendületet, mert hozzá igyekeznek, az égi szerelembe: a föld színén bámészkodó hülyék szemében a kerékpárosok egyszerűen csórók, akiknek nem telik autóra, fajankók, akik arcuk verítékével, szívfájdalmuk önerejéből röpítik önmagukat. Zoli szerint jó az Isten, majd megsegít bennünket. Amikor a partra léptünk, elkezdtem feljegyzéseket készíteni, hogy legyenek emlékeim. De Zoli letepert egy virágos rétre, és azt mondta: hagyjad, csak engem mindig szeressél.

tizenegyedik biciklizés

Van, amikor csak lélekben biciklizem. Egy szobában látom ilyenkor magam: a szemeim csukva. Ebben a szobában minden jó. Ma eszembe jutott a Dzsoki verse:

Úgy szeretném,

hogy szeressél,

ahogy szeretnéd,

hogy szeresselek,

hogy szeressél.

Csak bolond költőnek hívtuk mindaddig, amíg egyszer nem melegítette fel a kezével a fürdőben a vizet. A verset állítólag a nagymamájának írta, ma sem értem hogyan, és miért. Vagy hogy mi ez az egész. Ma Zoli egész nap velem volt, angyalokat rajzoltunk a hóba: imádom mindenestül.

kilencedik biciklizés

Ma Zoli kivert észből. Le is estem a bicikliről. Még szerencse, hogy össze nem törtem magam.

nyolcadik biciklizés

Bolond asszony vagy te, mondta ma a Zoli. Pedig ő egy rendes ember.

hetedik biciklizés

Ha semmi esélyem sincs arra, hogy biciklizzek, úgy érzem, a szívem szakad. A világom pirossá változik, pedig egyébként semmi közöm ehhez a színhez. Más színekkel rakom körbe az életem. Ilyenkor sokszor apró darabokra bomlik a lelkem, és mint tollkönnyű pihe, úgy röpköd körülöttem. Egyszer régen láttam egy lányt, a víz tetején táncolt, én pedig tátott szájjal bámultam, és úgy emlékszem, pár pillanatra bele is szerelmesedtem. Pedig a férfiakat szeretem, mindig is a férfiakat szerettem. A nap folyamán többször komolyan megszédültem, szerencsére egyedül voltam, így senki nem látta. Egyedül voltam, nagyon egyedül. Persze táncoltam én is, de csak rosszkedvemben, és még véletlenül sem a víz felett, hanem méterekkel a felszín alatt. Néha úgy éreztem, ugranom kell, hogy levegőhöz jussak, de szerencsére ellenálltam a kísértésnek. Szerencsére, írom, mert ha ugrottam volna, könnyen pofára eshetem.

hatodik biciklizés

Amikor Zoli nincs velem, sokszor megállok az út mellett pihenni. Csak fekszem ilyenkor a hátamon, bámulom a felhőket, és arra gondolok, ha látszom, vajon milyennek látszom az egekből. Sokszor olyan érzésem van, mintha eltűnne a talaj a lábam alól, de ahelyett, hogy zuhanni kezdenék, hirtelen magával ragad a szél, s ide-oda röpködök a felhők alatt. Ma valaki azt mondta, nem is vagyok ember, és - gondoltam - tényleg: tündér vagy te, tündér.

ötödik biciklizés

Ma egy piciny madarat tartottam a tenyeremen, és közben nagyon féltem, hogy elrepül. Az éjjel hangyák lepték el a házat, és mindent megettek, ami mozgott. Később emberek jöttek, és azt mondták, jobb lesz, ha vigyázok, mert ha a hangyák visszajönnek, abból nem lesz köszönet.